|
barna hozzászólása: |
|
|
|
Szépen lehoztuk ezt a hetet, főleg a végén ez a 3 vereség, 3-9es gólkülönbség. Tényleg bekaphatják jópáran. Duchene mondjuk végre életjeleket adott, de ez kevés.
Jön egy négymeccses hazai széria négy nap múlva, 2 naponta meccsekkel, szóval nem is megerőltető. Rangers, Stars, Yotes, Kings a sorrend, a PO-hoz az kéne, hogy a Stars-t és a Kings-t rendes játékidőben verjük, és a másik kettőt is illene megütni. Van egy kis idő, hogy rendet rakjon mindenki a fejében, vagy esetleg megtanuljon egy kicsit hokizni.
Ha nem sikerül legalább 6-7 pontot összeszedni úgy, hogy közben nem dobálunk az ellenfeleknek (ezt főleg úgy lehetne elérni, hogy nem a 60. percben egyenlít a csapat), akkor onnantól még 5 meccs van a deadline-ig, én szeretnék látni egy takarítást, hátha lesz megint valami barom, aki pl Gueninért, vagy Holdenért átdob egy zsák szart, amit le lehet rakni a kapu elé. Stuartot hagyjuk, ő Denverből megy nyugdíjba.
Roy pedig jó lenne, ha nem fix depth chartban gondolkodna, hanem mutatott teljesítmény alapján döntené el, ki játszik, és ki nem, gondolok itt Elliott tegnapi mellőzésére (aki a Wild ellen talán a legjobb védőnk volt), vagy Redmondéra korábban.
Nem kellene reménykednem, de az előttünk álló 4-5 csapat is annyira streaky, hogy az istenért nem tudunk leszakadni, pedig az utóbbi időben mindent megtettünk érte. |
|
|
|